2012. július 11., szerda

Gondolatok egy könyvről #6 - Jeffrey Archer: Tékozló lány

Ebben a bejegyzésben áradoztam a Párbaj című könyvről és említettem, hogy folytatása is van a könyvnek. Gondolom nem meglepő, hogy a második részt is elolvastam azok után, hogy mennyire tetszett az első.

forrás: book.hu


A történet eléggé furcsa amiatt, hogy az első fele teljesen arról szól, ami az első könyvben történt. Egy az egyben annak a cselekményeit és eseményeit írja le, azzal a változtatással, hogy az előző könyv egyik főszereplőjének lányának, Florentynának a szemszögéből olvashatjuk azokat. A második fele azonban már a nő jelenéről és jövőjéről szól. Florentyna egyik vágyára épül a könyv, a politikai életben való minél előrébb jutásra, valamint az USA elnöki székének megkaparintására. Ezzel Florentyna lehetne az első női elnök az Amerikai Egyesült Államok történetében. Emellett természetesen jóval több mindenről szól, sokféle cselekmény és történés van benne.

Az első fele sokszor unalmassá vált amiatt, hogy már tudtam, mi fog történni, másrészt azonban érdekes is volt egy teljesen új szemszögből "újraolvasni" az első könyvet. A második rész eléggé a politikára volt kihegyezve, emiatt nem igazán tetszett... mindenféle választások, delegációk, kampányok... nem az én világom ez. Szerencsére itt is volt egy- egy magánéletbeli történés és ez azért felélesztette az egyre lankadó érdeklődésemet.

Az írói stílust és a könyv hangulatát ugyanaz a zsenialitás, izgalom és furmányosság jellemezte, mint az első könyv esetében.

Kiemelném még Florentyna karakterét, nagyon a szívemhez nőtt. Borzasztó céltudatos, szívós, okos és talpraesett nő (és szerintem biztosan nagyon csinos is!). Tetszik, hogy a karrierje mellett a szerelem és a család is fontos az életében. Borzasztó inspiráló volt olvasni, hogy mennyire küzd és milyen sok követ megmozgat azért, hogy mindent megvalósítson, amit csak elképzelt.

Összességében örülök, hogy elolvastam a második részt is, egyáltalán nem bántam meg. Azt azonban kár tagadni, hogy az első rész nyomába sem érhet.

Ti olvastátok már ezt a könyvet? Hogy tetszett?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése