2013. január 29., kedd

Filmvélemény #12 - Gettómilliomos (Slumdog Millionaire)

Nagyon sokat hallottam már erről a filmről, azt is tudtam például, hogy rengeteg Oscar-díjat is kapott 2009-ben, mindig ott motoszkált a fejemben, hogy meg kellene nézni, de eddig nem került rá sor.
Érdekes, hogy magáról a filmről nem igazán voltak információim, sőt konkrétan azt hittem, hogy ez valami vígjáték féle lehet... ám amikor vasárnap este az M1 jóvoltából megnézésre került, leesett, hogy ez korántsem vígjáték kategória.

forrás: http://thechristianmanifesto.com


A film története elég röviden összefoglalható. Jamal megnyeri az indiai Legyen Ön is Milliomos!-t, olyan magasságokig ér el, amit még előtte senki... ebből kifolyólag sokan úgy gondolták, hogy csalással nyerte meg a 20 millió rúpiát, hiszen honnan tudhat ennyi mindent egy utcagyerek? Előtte ügyvédek, tanult emberek buktak meg sorra. Rendőrök "veszik kezelésbe", kínozzák és elkezdik vallatni, kíváncsiak, hogy mégis honnan tudta a válaszokat. Jamal pedig elkezd mesélni... az élete történetét, a sorsa alakulását, melyből mi nézők is megvilágosodhatunk, hogy honnan is tudott helyes választ adni a nehezebbnél nehezebb kérdésekre.

Természetesen jelen van szerelmi szál is a filmben, sőt, talán ez a legjelentősebb, hiszen ez alakítja a történetet. Jamal mindent azért csinál, hogy viszontlássa egy (sőt, inkább A) rég nem látott szerelmét, azért, hogy együtt élhessenek szerelemben, boldogságban.

A film nagyon erőteljesen drámai, borzasztó szomorú volt szinte végig, ám néhány jelenet azért mégis mosolyt csal az arcunkra, például már maga a Legyen Ön is Milliomos! játék is komikus egy kissé szerintem, főleg, hogy nekem végig Vágó István arcképe lebegett a szemem előtt. :)

Mindenkinek csak ajánlani tudom, azóta már Apukám is megnézte és neki is nagyon tetszett. Ha esetleg valami bonyolultnak és érthetetlennek tűnik, ne kapcsoljátok ki, nézzétek végig, mert a végén minden világossá válik.

Megfigyeltem, hogy az M1 mostanában sorra érdekes és kifejezetten jó filmeket tűz műsorra, vasárnap esténként nem igazán lőhetünk mellé vele.

Ti láttátok már ezt a filmet? Nektek is ennyire tetszett, mint nekem? Melyik volt a kedvenc jelenetetek? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése